Alkímia és kreativitás
Az Alkímia Nagy Műve az ólom arannyá való átalakulásának folyamata. Az alkimista alembikusain dolgozott, mesterien felügyelve az ólom ónná, ónból vassá, vasból rézvé, rézből ezüstté és ezüstből arannyá átalakulását. Az Alkimisták dokumentálása az átalakulás ezen szakaszairól rendkívül összetett és titokzatos, és nyilvánvaló, hogy bármi más igaz is legyen, a Nagy Mű e folyamatát a legnagyobb komolysággal és tisztelettel tekintették.
Az alapvető kihívás, amelyet egy alkimista vállalt ebben a feladatban, az, hogy egy csekély vagy semmi értékű anyagot az egyik legmagasabb értékké alakítson. Valójában bizonyos esetekben az alkimista nem is ólmot használt prima materiaként, hanem egy rothadó alapanyaggal kezdte, mint például az ürülék vagy a rothadó hús! A feladat az volt, hogy kivonják, megtisztítsák a desztillációt az indítóanyagból, ami isteni, és el kell égetni mindazt, ami felhígította a tökéletességét anélkül, hogy bármilyen módon károsítaná.
Nem a Közönséges Arany
Van némi okunk azt hinni, hogy az alkimisták valóban végeztek ilyen jellegű kémiai kísérleteket, mivel a modern tudomány gyökerei valóban ezeknek az úttörőknek a működésében rejlenek. Sokan azonban azt vallották, hogy a Nagy Műről szóló alkimista írás valódi értéke nem a tudományhoz való hozzájárulásában rejlik, hanem a spiritualitáshoz való hozzájárulásában.
Carl Jung pszichoanalitikus nem hitte el, hogy az alkimisták a főzőpoharakban és alembikusokban lévő anyagok átalakulásának fejlődését rögzítették, mert gyakran kifejezetten ezt írták: A miénk nem agyakoriArany. Ez azt jelenti, hogy termékük értéke nem mérhető földi értékekkel.
Jung akkor azt feltételezte, hogy törekvéseik nem anyagiak, és valutájuk spirituális vagy túlvilági értéket jelent, nem pedig pénzügyi. Jung arra a következtetésre jutott, hogy az alkimisták – tudva vagy tudatlanul – a pszichében és az emberi energiamezőben végbemenő átalakulás szakaszairól írtak. Egyszerűen fogalmazva, a folyamatról írtakszublimáció.
Szublimáció – vagyis ahhozfenségesvalami – az emelkedés pszichológiai folyamata. Szublimálni annyit jelent, mint a pszichikai energiát a tudatosság magasabb szintjére emelni vagy felemelni. Mindig ezt tesszük testi ösztöneinkkel, erőteljes érzelmeinkkel vagy primitív impulzusainkkal.
A félelem, az agresszió és a gyász gyakran koncentrált energiává vagy késztetéssé szublimálódik, ahogy ezeket az erőteljes érzelmeket olyan üzemanyaggá alakítjuk, amely a vágyunk felé hajt bennünket. A neheztelés, amikor nem engedjük, hogy utat törjön neki, együttérzéssé szublimálható, ahol az energia egy magasabb síkon kisülhet.
A tápláléktól való tartózkodás a szublimáció ősi technikája, mivel az étvágy visszaszorításából származó pszichés töltés végül átalakul, ami felfokozott tudatállapotot idéz elő.
Ezt a szublimációs folyamatot a Kundalini jóga ősi hindu tanításai képviselik. Egy feltekert kígyó – az ősi életerő – az alsó csakrákban lakik. Ennek a jógának az a célja, hogy ezt az erőt az alacsonyabb, primitívebb és testi energiaközpontokból a magasabb spirituálisak felé emelje.
Ideális esetben így felszabadulunk a vágy, az étvágy és a világi örömökhöz való ragaszkodás rabságából a lelki extázis és a bölcsesség felszabadítása felé. A kígyó azonban erős ragadozó, és ennek az erőnek a felszabadítása rendkívül veszélyes és pusztító lehet, ha nem megfelelően kezelik.
Minden művészi vagy alkotói folyamat alapvetően alkímiás, mivel a hétköznapi tapasztalat szublimációja a Szépség tökéletes formációjává. Aznyersanyagebben az esetben a művész hétköznapi, hétköznapi érzelme. Ez a nyersanyag természetesen senkinek sem ér semmit, hiszen semmi sem marad magára. Az alkimista művész kezében azonban az egyén érzelmei felemelkedhetnek és szublimálhatók olyan műalkotássá, amely az egész emberiség nevében beszél, és akár a történelem menetét is megváltoztathatja.
Egy könyvnek, festménynek, dalnak vagy filmnek megvan az az ereje, hogy úgy alakítsa ki az emberi civilizáció pályáját, ahogyan egyetlen politikai beszéd sem képes megközelíteni, mert a művészet közvetlenül a szívhez szól a szellem nyelvén. Akkora ereje a művészetnek, hogy még abban az időszakban is, amikor a szépség fontosságára nagyon kevés figyelmet szentelnek nyilvánosan – a legdrágább áruk a legbecsesebb művészeink festményei és szobrai, valamint a legdrágább helyek. élőben azok, akik a legfenségesebb építészettel és a legnagyobb kulturális látnivalókkal rendelkeznek.
Még a Sixtus-kápolna is egy hétköznapi ember prózai érzelmeinek értéktelen vezetéséből épült fel.
Az alkimisták hét szakaszra bontották az átalakulás folyamatát. Ennek a hét szakasznak megvannak a maga következményei a művészi folyamatban.
1. Kalcinálás
A kalcinálás során anyersanyagfelgyújtják és hamuvá válik. Ez egy tisztítási folyamat, amelynek során a szennyezett vegyületeket eltávolítják. Ez a szakasz azt a valós élményt képviseli, amely egy műalkotást inspirált. A művészt lángra lobbantották, a valós élmény pedig elégette a tévhitet, a téveszmét vagy a fantáziát. Ez a tűzpróba biztosítja a homokszemet, amely a bölcsesség gyöngyévé változtatható.
2. Feloldódás
A második szakaszban az alkimista vízbe meríti a hamut, hogy feloldódjon. Ez a tudatos akarat átadását jelenti a kreatív munkában. Ebben a szakaszban engedjük az inspirációnkat, ahová akar, még akkor is, ha nem értjük, hogyan működhet, vagy mit jelenthet. Ahogy a víz folyékony és formátlan, ebben a szakaszban a művész nem törődik a korlátokkal vagy a határokkal. Nem kell, hogy értelme legyen; csak be kell húznia minket.
3. Elválasztás
Ez a szitálás és szűrés szakasza. A szétválás során az alkimista és a művész elkülöníti azt, ami méltó a megmentésre, és eldobja azt, ami használhatatlan.
4. Konjunkció
Ebben a szakaszban az alkimista meg tudta alkotni az első szerves vegyületet – vagyis a különböző elemeket egy egésszé gyűjtötte össze. A művészi folyamatban ez megnyilvánulhat a darab első vázlatában, vagy legalábbis az első alkalommal, amikor a holizmus valamiféle érzése megpillantható. Ez már nem véletlenszerű szín, hanem valami festmény. Ez már nem kaotikus zaj, mert valami koherens dallam szól át.
5. Erjedés
Ez a szakasz a potencia növekedését hozza a rothadás vagy bomlás révén. Ahogy az alkohol egyfajta rothadás révén nyeri el erejét, úgy a műalkotás az erjedés révén emelkedik fel. Ebben a szakaszban a művész úgy érleli és koncentrálja a darabot, hogy hagyja, hogy a mű egyes részei meghaljanak. Néha az embernek a vágószoba padlóján kell hagynia kedvenc részeit, hogy a mű teljességet találjon; vagy ahogy a nagy író, William Faulkner mondta, meg kell tudni ölni a kedveseit.
6. Lepárlás
Ebben a szakaszban az anyagot többször forralták, és a kondenzátumot összegyűjtötték. A végső termék egy erősen koncentrált esszencia. A művész itt finomítja és megtisztítja a darabot, amely a legapróbb részletektől eltekintve nagyrészt teljes. Ez az apró virágok tökéletesítésének szakasza, amelyek kivételes szépségű alkotást készítenek.
7. Alvadás
A véralvadás – az egyesülés – az alkímiai nagy munka végső szakasza és a teremtés befejezése. Itt a szublimáció csodájának lehetünk tanúi, mert eredeti impulzusunk egyszerre érzékelhető és teljesen felismerhetetlen az előttünk ragyogó alkímiai kincsben.
